A jászsági szűcsök subákra, ködmönökre varrt csodás hímzéseire a 20. század második felére a feledés homálya borult. A népi kultúra akkori hivatalos őrei nem ismertek semmilyen jász hímzést, azt mondták a jászsági asszonyoknak, akik zsűrizésre adták be alkotásaikat, hogy jász hímzés nem létezik. A jászságiak azonban ilyen könnyen nem engedték elkendőzni őseik hagyatékát, alapos, és kitartó néprajzi gyűjtéssel nagyanyáik és nagyapáik ködmöneit összegyűjtve kiállítást rendeztek a Jász Múzeumban, aminek köszönhetően az egész ország újra megismerhette a legendás múltra visszatekintő mintákat. Immáron nem kétséges, hogy Móra Ferenc híres kincskereső kisködmöne is jászsági mintával volt kivarrva, hiszen édesapja Berényben született, és mesterségét is ott tanulta.
A szűcshímzés csodálatos motívumaira méltán lehetnek büszkék a Jászság lakói. Az egykori mesterek hagyatékának őrzéséhez, a motívumvilág felelevenítéséhez nagy örömmel és szeretettel csatlakoztunk, legelőször egy kedves jászsági barátunk, Krizsán Éva megkeresésére, akitől az első jászsági motívumos könyvünket is kaptuk. :)
Természetesen ennek a motívumvilágnak a feldolgozásakor is igyekeztünk minél ősibb forrásokhoz visszanyúlni, és néhol egy-két olyan sztyeppei lovas-nomád motívumot is belecsempészni a mintákba, amelyeknek egyenesági leszármazottja lehet a ma ismert jász hímzés. A hagyomány szerint a jászok egy indoiráni nyelvű nép, az alánok leszármazottai. Legközelebbi rokonaik a Kaukázusban ma élő oszétok. A jászok Magyarországra a kunokkal egy időben, a 13. század közepétől települtek be, de a folyamat csak a 14. században fejeződött be. Nyelvük a 16. században kihalt, de jász identitásukat megőrizték. Mivel az ókorban a szintén indoiráni nyelvű jazigok egy része a Kárpát-medencében élt, egy elmélet a két népnév valószínű rokonsága alapján (jazig → jász) úgy tartja, hogy a jászok a honfoglalás előtti kárpát-medencei jazig népesség egyenes leszármazottai.
A jász hímzés története:
Magócs Mária még 1929-ben javasolta, hogy a jászsági nők pénzkeresethez jutásában nagy szerepe volna a háziipari munkának, a bedolgozásnak. Meg kellene honosítani Jászberényben is a kézimunkázást, a hímzést, ahogy teszik azt más vidékeken is. Példaként említette a korabeli újságban, a Jászsági Katolikus Tudósítóban megjelent cikkében, hogy miként Kiskunhalason csipkeveréssel keresik kenyerüket az asszonyok, vagy Mezőkövesden a matyó hímzésben jeleskednek, úgy Berényben is van olyan kincs, amellyel boldogulni lehetne. A szép jász hímzés hagyományát fel kellene eleveníteni.
Bár a gondolat igen fontos volt, nem talált visszhangra. A jászsági szűcsök subákra, ködmönökre varrt csodás hímzéseire a feledés homálya borult. A népi kultúra hivatalos őrei nem ismertek semmilyen jász hímzést, sőt az 1970–80-as években elutasították a jászsági asszonyok kezdeményezését, a zsűrizésre beadott, zöld fonallal kivarrt mintákkal készített párnákat, terítőket. Azt mondták a jászsági asszonyoknak, jász hímzés nem létezik.
Pedig ekkor többen is tudták, hogy igenis létezik, és elkezdték alaposan felkutatni őket. Jászapátin Szikszai Gábor, a Vágó Pál Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és Fejér Mária, a jászberényi tanítóképző tanára már az 1960-as években biztatta a kézimunkázó asszonyokat, hogy kutassák fel a régi szűcsök hímzésmintáit. A kézimunkaszakkörök tagjai pedig nekiláttak a munkának.
A szűcsmesterek hagyatéka
A Jászságban mindig jelentős volt a juhtenyésztés. A 19. század közepére a térség az Alföld egyik legvirágzóbb szűcsközpontjává vált. Jászberényben ebben a korban 300 is volt a szűcsmesterek száma. Jászapátin és Jászárokszálláson többnyire férfisubákat készítettek, Jászberényben főként női subát és ködmönt. S bizony Móra Ferenc kisködmöne is jászsági mintával volt kivarrva, hiszen édesapja Berényben született, itt tanulta a mesterséget, s a vándoréve során került Kiskunfélegyházára, ahol megházasodott.
A 20. században is több neves mestert ismerhettünk, például Magócs Mária nagyapját, Rendek Andrást is. S talán a leghíresebb Dancsa András, aki olyan subákat, ködmönöket készített – jászsági mintával kivarrva –, hogy 1939-ben még a New York-i világkiállításra is eljutott velük, ahol nagydíjat kapott.
A jászsági szűcsök a subákat, ködmönöket, dohányzacskókat rendkívül gazdagon és művészien hímezték ki. Nagy szakmai tudást és aprólékos munkát igényelt a díszítő motívumok előrajzolása, s utána a kihímzése, amit három ember egy hétig is végezett. A jászsági subák, ködmönök jellegzetes hímzésvilágát a rendkívül változatos és beszédes motívumok harmóniája alakította ki: csukott és nyitott tulipánok, rozmaringágak, forgórózsák, császárszakáll, gyorgyina, nefelejcs, szegfű, kutyatök, büdösbogarak, saskörmök, vesevirágok.
A subákat és ködmönöket a 19. század közepéig színes hímzés (kétféle zöld és kék, vörös, sárga, meggyszínű és fekete) borította. Az 1880-as évektől azonban az egyre terjedő polgári ízlés hatására, fokozatosan egyszínű zölddé vált. Változás történt a hímzőfonalban is. A selyemfonalat felváltotta a könnyebb kezelésű gyapjúfonál – mesélte Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója.
A motívumkincs megmentése
A szűcsminták felkutatása bizony nem volt egyszerű dolog. A szűcsök csillaga már a második világháború előtti korszakban leáldozott. Az 1980-as években pedig azzal kellett szembesülni, hogy nem maradtak fenn mintarajzok. Így többen is hozzáláttak, hogy egy-egy szép és épen maradt subáról rajzolják le a mintákat. Ez bizony óriási kihívást jelentett azok számára, akik ezt vállalták. Köztük volt Misi Éva, aki szintén a jászberényi Rendek András unokája, ahogy Magócs Mária is. Misi Éva az első jászberényi kézimunkaszakkör vezetőjeként is működött, s a rajzokat azonnal ki is próbálták a szakkörben.
A különböző minták textíliákra való áttétele számos problémát vetett fel. A subákra, ködmönökre varrt minták főként a vállrészt díszítették, mely nem sima felület. Tehát a mintákat a terítőkre, párnákra át kellett tervezni. Misi Éva azonban ennek is megtalálta a módját, igaz, évek teltek el, mire a legjobb mintázatot sikerült összeállítani, például egy négyzetes terítő díszítésére. A régen csak bőrruhákon alkalmazott mintaegységeket megbontva, saját tervezésű mintákat is készítettek, s így már sikeresen alkalmazhatták őket a mai textíliákon.
Akadtak segítői is, így egyre több minta-összeállítás vált ismertté. A Jászságban a kézimunkaszakkörökben egyre ismertebb lett a jászminta, melyet alkalmaztak is. Persze ehhez meg kellett találni a megfelelő alapanyagokat (vászon, selyem, pamutszövet) és gyapjúfonalat. Jászberényben a Fejér Mária Díszítőművészeti Szakkör – immár Vasné Sass Katalin népi iparművész vezetésével – olyan magas színvonalú munkát végez, hogy a városban egy szakmai központ is létrejött.
A fordulat
A történet akkor vett nagy fordulatot, amikor a Jász Múzeum és néprajzos vezetője, Hortiné dr. Bathó Edit melléjük állt. Ennek köszönhetően a rendkívül gazdag jász mintakincset az egész ország megismerhette. 1997-ben a Jász Múzeumban Jászsági szűcsminták tovább élése napjaink textíliáincímmel időszaki kiállítást rendeztek, majd 1998-ban kiadták a Jászsági szűcsminták textíliákon című könyvet (második, bővített kiadása 2009-ben látott napvilágot), mely jelentős segítséget nyújt a hímző asszonyok elkötelezett értékmentő munkájához.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakkörökből alakult alkotóközösség mára ismert mintatervezői: Misi Éva, Vasné Sass Katalin (Jászberény), Ambrus Andrásné, Molnárné Szikszai Klára (Jászapáti), Szabó Pál Antalné (Újszász), Illés Zsuzsanna (Nagykáta), Posta Józsefné (Törökszentmiklós).
A közös munkának köszönhetően a hímző asszonyok egyre eredményesebben dolgoznak, zsűrizett alkotásaik száma évről évre gyarapszik, s nagy sikerrel szerepelnek hazai és külföldi kiállításokon. A megmentett jászhímzés ismertségét és népszerűségét mutatja, hogy ma már nagyon sok jászsági lakásban találunk jászhímzéssel díszített párnát, asztalterítőt, futót, függönyt, és több jászsági katolikus és református templom oltárát is jászmintás oltárterítők díszítik.
A jászhímzés megmentésének történetéről 2012-ben is nyílt egy gazdag kiállítás a Jász Múzeumban, mely 2013-ban is látható. A csodás motívumkincs nemcsak textíliákon – terítő, függöny, ágytakaró, viseleti darabok – jelenik meg, de porcelánra is „átrajzolták”, számos használati tárgy dísze a sasköröm vagy büdösbogár. Jászberénynek az iráni Jazd a testvérvárosa. A két település és a két ország kapcsolatainak erősítésében született egy olyan bélyeg, amely a két nép kultúrájának jellemzőit – egy iráni és egy jászminta segítségével – viszi szét a világban.
Forrás: Kiss Erika: Saskörmök és büdösbogarak - Hogyan mentették meg a jászsági hímzéskincset? - magyarmuzeumok.hu
Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997.
Fotó: Bugyi Gábor
