Fejér megye népi hímzéseiről, szőtteseiről még a megye határain belül is kevés szó esett, a Dunántúli hímzésekhez sorolták. Ezek a díszítések a megye falvainak gazdag mintavilágát idézik, a Szervető értelmezésében pedig új formában születnek újjá - a hagyomány és a kortárs viselet találkozásaként. A fehér hímzés egyszerűségével, tiszta fehér mintáival ízlésesen alkalmazkodott a régebbi korok igényeihez. A régi dunántúli hímzések legjellemzőbb díszítménye a virágtő, amely korsóból, edényből, szívből nyúlik ki, 3–5–7 ágú és mindig szimmetrikus. A nagyon változatos régi dunántúli hímzések sajátos hímzéscsoportot alkotnak a régi stílusú többi magyar hímzés között. Fő motívumuk a gondosan szerkesztett, szétterülő virágtő, amely igen gyakran edényből, korsóból nő ki, és a nemegyszer melléhelyezett madár- vagy más állatpárral együtt négyzetet, szakaszt alkot. Ez a szabályosan szerkesztett edényből kinövő virágtő más vidékek hímzésein csak szórványosan bukkan föl. Egyben azt is jelzik, hogy régi stílusú hímzéseink közül a dunántúliak állnak talán legközelebb az úrihímzésekben, ill. az európai történeti hímzésanyagban föllelhető előképeikhez.
Ezek a díszítések a megye falvainak gazdag mintavilágát idézik, a Szervető értelmezésében pedig új formában születnek újjá - a hagyomány és a kortárs viselet találkozásaként.
A motívumok alapjául Párniczky Józsefné 1981-es kézirata szolgált (Fejér megye mintakincséből, Székesfehérvár, IKARUS Gárdonyi Géza Művelődési Ház). A Szervető ezt az értékes kéziratot a Fehérvári Kézművesek Egyesületétől kapta meg, amelynek maga is tagja.
FEJÉR MEGYE MINTAKINCSÉBŐL, Székesfehérvár 1981; IKARUS Gárdonyi Géza Művelődési Ház
Szerző: Párniczky Józsefné
Mottó: "Egy nemzetnél (megyénél) sem vagyunk alábbvalóak!" (Zrínyi)
A fenti, jó értelemben megváltoztatott idézetet nem ok nélkül választottam mottómnak. Addig, míg hazánk egyes tájegységeinek, vidékeinek hímzéseit nem csak országszerte, hanem határaikon túl is jól ismerik, addig Fejér megye népi hímzéseiről, szőtteseiről még a megye határain belül is kevés szó esett – és esik. (…)
Mint közismert, Fejér megye a történelmi időktől kezdve Európa hadi – útja mellett fekvő "felvonulási terület" volt. Ezért érthető, hogy általában nem is feltételeztek itt önálló művészetet. Ám az alapos kutatás mást igazól.
Mielőtt a tárgyi bizonyítékokat bemutatnám, néhány várostörténeti adalékkal szolgálok, eddigi kutatásaimból kiragadott néhány fontosabb adatra, tényre rámutatok.
Fejér megye hímzéseinek – eddigi ismereteim szerint – legkorábbi említése az az 1813-ban felvett hagyatéki leltár, melyben Molnár Katalin javait írták össze. Itt akkor, amikor 4 lepedő 30 Ft, "1 fehér Stikkelt (hímzett) keszkenyő" 10 Ft-os értékkel szerepel. Utóbbi magas ára igen szép kivitelére utal. Hogy ezt a fejére, esetleg vállára tehette tulajdonosa, igazolja egy 1832-es hagyaték, ahol Hilber Magdolna leltárában "egy zseb keszkenyő ára 16 krajcár". (…)
A Fejér megyei Levéltár jegyzőkönyvei még sok érdekes, témánkra is vonatkozó adatot tartalmaznak. Igy egy 1851-es vásári helypénz rendtartás alapján megismerjük, hogy miket vásároltak, miket használtak öltözetükhöz, milyen igényeik voltak az akkori asszonyoknak. Az árusoktól beszedett díjak között szerepelnek a "Fejér fejkető csinálótól, a német fejkető csinálótól, a csipke – és gyolcsárustól, keszkenyős sátortól, pántlikaárulótól, nyomtatott vásznas árulótól, tót vásznas sátortól" behajtott "vásári jövedelmek" (FmL. Tanácsi iratok. Elegyes gyűlés. 1851. aug. 19.)
Ebből a korból valók a múltat megőrző és feltáró másik nagy közintézménynek, a helyi István Király Múzeumnak legrégebbi datált kézimunkái: keszkenői, kendői, halottas lepedő végei is. S hogy ezek sem véletlenül maradtak fenn, s hogy az ezek feltárására irányuló kutatást még korántsem tarthatjuk lezártnak, azt bizonyítja az a közérdeklődés, ami a város akkori vezetősége részéről a kézimunka, annak tanítása iránt megnyilvánult. A későbbi időben is a "nemes" város egyik legszebb gesztusa az iskolák érdekében hozott – törvényen és erőn felüli – áldozatkészsége. Igy 1876-ban Budapest, Győr, Pozsony és Komárom városok példájára és után – a közoktatási törvényben előírt felsőbb népiskolák és polgárik mellett – az összes városi iskolában kötelezővé teszik a lányok ingyenes kézimunka tanítását, erre külön tanitónőket alkalmaznak, s elrendelik, hogy "hetenként 6 oktatási óra rendszeresíttessék, 3 óra a kezdők, 3 óra a haladottabbak részére" (FmL. Tanácsi iratok. 1876 június. 26-i jkv. 5. pontja).
Hogy ez a rendelkezés hatásos volt, azt a fennmaradt darabok szép, finom kidolgozása, helyenként nagy mesterségbeli tudást igazoló fogásai bizonyítják.
Az egyedi esetek mellett a megye és a város asszonyai és leányai a nagyközönség előtt is bemutatkoztak az 1901. december 1-15. között tartott "Fejér megyei és székesfehérvári női munka-kiállítás"-on. Ezen a "kiállított tárgyak mennyisége, mint a munkák minősége tekintetében kiváló sikerrel" szerepeltek a résztvevők. A tiszta bevételből jelentős – 1000 Ft-os - alapítványt tettek "a női munka becsének kiemelésére" (FmL. Tanácsi iratok. 1901/6551).
A következő adat, amire hivatkozom azért jelentős, mert Győrffy István jelentése által a prágai nemzetközi népművészeti kongresszus résztvevőin keresztül eljutott Európa országaiba is a különösen említésre méltó…fehér gyolcskendők" híre, melyeket "Kapuváron, továbbá Fejér és Tolna megye némely községeiben" viseltek, illetve készítettek / ld. Az 1928. évi prágai nemzetközi népművészeti kongresszuson benyújtott jelentések a magyar népművészetről. Bp. MTA. 1929.22.1. E "különösen említésre méltó" gyolcskendőkből azonban jelenleg még keveset ismerünk. (…)
Fél évtizedes, főhivatásom mellett – a több évtizeden restanciát felszámoló kultúrmisszióként, anyagi érdekeltség nélkül – végzett munkám első zsengéjét tisztelettel és megbecsüléssel nyújtom át Fejér megyének, úgy, mint azt, ami az övé, amit ennek a tájnak asszonyai álmodtak meg és fáradságos, kitartó munkával hozták a múltban létre. És ha e szerény kiadvány segítségével a ma ügyes kezű asszonyai és leányai is megértik és megérzik e munkákon keresztül szülőföldjük szavait, s folytatni fogják e nemes hagyományokat, sok fáradozásom nem hiábavaló.
