Bécsben őriznek egy páratlan szépségű kardot. A magyar hagyomány Attila kardjának tekinti, a tárlókban azonban Nagy Károly kardjaként szerepel. A középkori német hagyomány szintén az Isten ostorának bosszúálló kardjának ismerte.
Bécsben őriznek egy páratlan szépségű kardot. A magyar hagyomány Attila kardjának tekinti, a tárlókban azonban Nagy Károly kardjaként szerepel. A középkori német hagyomány szintén az Isten ostorának bosszúálló kardjának ismerte.
Arról, hogy a szablya valóban lehetett-e Atilláé, megoszlanak a vélemények, hiszen a tipokronológia alapján a szablya csak 10. századi készítésű lehet, ennek ellenére a köznyelv és a tudományos élet is leginkább Atilla kardjaként hivatkozik rá páratlan szépsége és a köré szövődött hagyomány miatt. Sokan Géza kardjának azonosították. A fegyverhez nagyon hasonló leletet találtak a régészek a Nyírségben, Geszteréden, ahol előkerült egy olyan szablya, amely az Attila karddal mutat rokonságot. Ezt a 10. század elején is használhatták Árpád magyarjai. A sztyeppei térségből előkerült új régészeti leletek azonban jóval a 10. század elejét megelőző évszázadokra helyezik a szablya kialakulását és a Kaukázusban jóval korábbról ismertek ilyen csodás kardleletek. Nem zárhatjuk ki azt, hogy a hunok között létezhetett egy különleges fegyver, amelyet csak a nagykán, jelesül Attila viselhetett. Főleg, hogy nemcsak a magyar, de a német hagyomány is makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a Bécsi Kunsthistoriches Múzeumban kiállított lelet egykor Isten ostoráé lehetett.
Korai szablya?
A régészek szerint a kard nem tartozhatott Attilához, mivel álláspontjuk szerint a szablya csak a 10. században készülhetett. Emiatt sokan Géza fejedelem kardjaként azonosították. A Nyírségben, Geszteréden azonban egy olyan szablya került elő, amely feltűnő rokonságot mutat az Attila kardjaként ismert fegyverrel. Ez arra utal, hogy hasonló fegyvereket már az Árpád-kori magyarok is használhattak a 10. század elején.
Az utóbbi évek sztyeppei régészeti leletei ugyanakkor a szablya kialakulását jóval korábbra, több évszázaddal a honfoglalás előtti időkre teszik. A Kaukázus vidékéről is ismerünk olyan díszes fegyvereket, amelyek időben megelőzik a 10. századot. Ezért nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy a hunok között létezett egy különleges fegyvertípus, amelyet kizárólag a nagykán, köztük Attila viselhetett. Különösen figyelemre méltó, hogy nemcsak a magyar, hanem a német hagyomány is következetesen Attila kardjaként tartja számon a bécsi múzeumban őrzött ereklyét.
Régi feljegyzések
A középkori krónikák szerint a kard I. András király kincstárából került külföldre. Özvegye, Anasztázia királyné 1063-ban Otto von Nordheim bajor hercegnek ajándékozta Attila kardját abban a reményben, hogy a különleges erejű fegyver segítségével fia, Salamon visszaszerezheti a magyar trónt.
Otto azonban nem tartotta meg a kardot, hanem továbbadta Dedo (vagy Dedi) őrgrófnak. A hagyomány szerint Dedo fia halálos sebet ejtett magán a fegyverrel. Ezt követően IV. Henrik német-római császár birtokába került a kard, aki egyik hűséges emberének adományozta. Leopold von Herzfeld évkönyvei egy újabb tragédiáról számolnak be: 1071-ben a kard tulajdonosa leesett a lováról, és saját fegyverére zuhant.
A németek ezeket az eseményeket baljós jelnek tekintették, ezért kutatni kezdték a kard eredetét. Úgy vélték, hogy ezt a fegyvert Attila viselte a catalaunumi csatában, és az égi hatalmak által küldött isteni büntetés eszközének tartották. Emiatt a német hagyományban gyakran „a bosszú kardjaként” emlegették.
A kardot végül nem használták többé, hanem a kincstárban őrizték. 1794-ig Aachenben, a német koronázási jelvények között volt látható, majd 1801-ben Bécsbe szállították azzal az indokkal, hogy a szablya magyar eredetű alkotás. Azóta is a bécsi múzeum egyik legértékesebb és legszebb darabjaként őrzik, amely a hun örökség emlékezetét idézi.
Forrás: Alfahír http://alfahir.hu/bossz%C3%BA_kardja-20120206
