Szimbolika

Az úrihímzés több száz éves hagyomány, gazdag növényi és bibliai motívumvilággal. Gyakori elemei a tulipán, rózsa és gránátalma, amelyek az élet, megújulás és hit jelképei. A minták nemcsak díszítenek, hanem mély szimbolikus üzenetet hordozva őrzik a magyar kulturális örökséget.

Bécsben őriznek egy páratlan szépségű kardot. A magyar hagyomány Attila kardjának tekinti, a tárlókban azonban Nagy Károly kardjaként szerepel. A középkori német hagyomány szintén az Isten ostorának bosszúálló kardjának ismerte.

Fejér megye népi hímzéseiről, szőtteseiről még a megye határain belül is kevés szó esett, a Dunántúli hímzésekhez sorolták. Ezek a díszítések a megye falvainak gazdag mintavilágát idézik, a Szervető értelmezésében pedig új formában születnek újjá - a hagyomány és a kortárs viselet találkozásaként. A fehér hímzés egyszerűségével, tiszta fehér mintáival ízlésesen alkalmazkodott a régebbi korok igényeihez. A régi dunántúli hímzések legjellemzőbb díszítménye a virágtő, amely korsóból, edényből, szívből nyúlik ki, 3–5–7 ágú és mindig szimmetrikus. A nagyon változatos régi dunántúli hímzések sajátos hímzéscsoportot alkotnak a régi stílusú többi magyar hímzés között. Fő motívumuk a gondosan szerkesztett, szétterülő virágtő, amely igen gyakran edényből, korsóból nő ki, és a nemegyszer melléhelyezett madár- vagy más állatpárral együtt négyzetet, szakaszt alkot. Ez a szabályosan szerkesztett edényből kinövő virágtő más vidékek hímzésein csak szórványosan bukkan föl. Egyben azt is jelzik, hogy régi stílusú hímzéseink közül a dunántúliak állnak talán legközelebb az úrihímzésekben, ill. az európai történeti hímzésanyagban föllelhető előképeikhez.

A kelta és a magyar motívumkincs között sok hasonlóság mutatható ki.

A magyar nép művészetében jelentős helyet foglal el a páva. Mindannyiunk emlékezetében ott él a hímzéseken, a dalokban és a szólásokban is.