Szervető a Nagy Kurultájon

Szervető a Nagy Kurultájon
Idén ismét megrendezésre kerül a Nagy Kurultaj! Természetesen mi is ott leszünk, szeretettel várunk benneteket!

A Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója. Több mint száz, Kárpát medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével valósul meg. Több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző (főleg ősi hun, avar és magyar viseletben, páncélzatban) vesz részt benne aktívan. A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.

Ősök Sátrai régészeti, antropológiai kiállítások

A Kurultájoknak és az Ősök Napjának egyik legsikeresebb eleme az Ősök Sátra nevezetű antropológiai és régészeti kiállítás, amelyet több múzeum együttműködésével két óriásjurtában rendeznek be. A kiállítások főleg a hun, avar és honfoglalás kor régészeti és antropológiai hagyatékából adnak ízelítőt. Fegyverek, lószerszámok, ékszerek és néhány használati tárgy mellett eredeti koponyák is ki lesznek állítva a különböző korokból. . Mindezek mellett az megtekinthető lesz az Atilla Sátrában megvalósuló – ”Ősök arcképcsarnoka”- nevű kiállítás. Itt a az előző évek honfoglalás és avar kori rekonstrukciók mellett láthatóak lesznek előkelő hun vezetők arcrekonstrukciói is. Több honfoglaló férfi és nő rekonstrukciója mellett, megtekinthetjük a nomád korszakok szép régészeti leleteit is. További érdekesség, hogy a nagyközönség láthat egy besenyő  harcos koponyája alapján készült rekonstrukciót.

Atilla Sátra, “A hunok bejövetele” félkörkép, tárlatok

A két kiállító jurta között ismét felépül a világ legnagyobb jurtája, Atilla sátra. A több, mint 20 méter átmérőjű jurtában a hun korszak elevenedik meg régészeti lelet rekonstrukciók, antropológiai arcrekonstrukciók és festmények segítségével.

A világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyagokból készülő jurtájában a régészeti kiállítás mellett megcsodálhatjuk “A hunok bejövetele” című hatalmas félkörképet. A több mint 20 méter hosszú festmény tisztelgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Atilla nagyfejedelem előtt.

Az “Atilla Sátra” antropológiai és régészeti kiállítást egy tudományos szakértői csapat koordinálja. A három óriás jurtából álló “Ősök Sátrai” kiállítási együttes több tudományos intézmény összefogásával valósul meg.

Avar és magyar páncélos lovasok felvonulása, hun vezéri viselet, hun sereg

A 2010-es Kurultaj legnagyobb szenzációja, az avar páncélrekonstrukció volt, 2012-ben a honfoglalás kori magyar páncélosok csapatai is megjelentek. 2014-ben pedig megcsodálhatunk egy hun kori vezéri viseletet amely eredeti hun leletekből készült szemkápráztató rekonstrukció volt. A hun vezért csapata fogja követni a küzdőtéren.

Kísérleti régészeti bemutatók

A korabeli bronzöntési technológiát régészek és bronzművesek mutatják be igen látványos formában. E mellett láthatjuk a kor egyik legfontosabb –mára már ritkaságnak számító- mesterét, a fegyverkovácsot munka közben.

Nomád lovas-, íjász- és sport versenyek

A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre (kökpar – buszkasi) versenyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet értékes nyereményekkel. 2017-es Ősök Napján újabb érdekes nomád eredetű sportokkal bővült a “pusztai játékviadal”. Idén megrendezzük a nagyszabású övbirkózás bajnokságot, és bugaci ünnepünkön kerül megrendezésre a magyar bothúzás országos versenye is.

Gyalogos – páncélos párbajverseny

A páncélos-gyalogosok IX-XI. századi öltözetben, páncélban és fegyverekkel vívnak meg egymással. A harc nem előre megrendezett koreográfia szerint zajlik, hanem szabad küzdelem, mely leginkább hasonlít a kor valódi harcaihoz. A “párbajverseny” nagy közönségsikerre számíthat, melyen a résztvevő versenyzők jelentős díjakért szálnak harcba.

Lovas harci bemutatók a legjobbaktól

A három nap alatt számos lovasíjász és lovas harci bemutatót láthatunk. Bemutatkozik többek között a Vermes törzs a Felvidékről, a Pusztai rókák, a Bodnár törzs, a Nagy törzs, a Magyar Turán Válogatott és még sokan mások…

Előadások

A régészeti és antropológiai kiállítások közelében felállított előadósátorban idén is tudományos előadások lesznek hallhatók, neves hazai és idén neves külföldi előadók közreműködésével. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. A Kurultajon az előadók mind tudományos szakemberek és saját szakmájuknak nemzetközileg is elismert kutatói.

Kézműves bemutató és vásár

A kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek. A vásárban kizárólag Kárpát-medencei magyar alapanyagból készített magyar kézműves termékkel lehet részt venni. Ennek az előírásnak következetes betartásával a Kurultaj és az Ősök Napja kézműves vásárai a Kárpát-medence legszínvonalasabb kézműves vásárai közé tartoznak.

Népzene és néptánc, archaikus és modern változatban

Hazai és eddig Európában még nem látott külföldi előadók.

A 2018-as Kurultajon több magyar népzenei és néptánc bemutatót fognak tartani a Kárpát-medence különböző tájegységeiről. A modernebb, elektronikusabb hangzású, népzenei alapú koncertek sem maradhatnak el. A nagyszámban érkező látogatóknak, pedig elengedhetetlen vigassága az éjjelig tartó táncház. A keleti turáni rokonnépeink művészei egész nap koncerteket, tánc-előadásokat fognak előadni a Nagyszínpadon.

Emlékezés őseinkre – szertűz

A magyar ősvallás felelevenítői, több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját az ünnep alkalmából. 2018-ban a Kárpát-medencei magyarság együtt élheti át az összetartozás érzését, ám a turáni  rokon népeink képviselőivel, így ismét együtt emlékezhetünk dicső őseinkre, újra találkoznak a távoli testvérek. Legyen közöttük Ön is. Adózzunk kegyelettel őseink emlékei és tisztelettel sorsfordító tettei előtt.

 
 

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

 

Forás: kurultaj.hu